Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést! Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni. Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom szemem előletek; bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg: vér tapad a kezetekhez! Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat! Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét! Ézs 1. 13 – 17

A kortörténeti alaphelyzet, amelyben megszólal a most felolvasott ige, Izráel hitének válságos helyzetére mutat rá, ezzel kapcsolatosan fogalmaz meg isteni kritikát. Izráel bűnnel terhelt nép, vétkes nemzet, elhagyta az Urat, megvetette Izrael Szentjét, elfordult tőle. Bár próféták sora hirdette az Isten megtérésre felhívó figyelmeztetését, a nép továbbá is bűnben él, megtérés nélkül.  „Halljátok az Úr igéjét, Sodoma vezetői! Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora népe!” – hangzik a felszólítás a fejezet 10. versében. Az Istentől elfordult, bűnben élő vezetőket és a teljes népet szólítja meg az Isten.

Ne gondoljuk azonban azt, hogy ma csupán Izráel bűneiről hangzik a tanítás. Jóllehet, Sodoma és Gomora elfajult népének a magatartása és bűne nem biztos, hogy érvényes ránk, a ma itt megjelent igehallgatókra, az igében felolvasott hit-térkép, a hittel kapcsolatos kérdések, a válságos helyzet azonban sok tekintetben érvényes ránk is. Az igében terítékre kerülő spirituális válság jellegét, egy szólásmondás segítségével tudom a legjobban visszaadni: a szekér megelőzi a lovakat.

A szekér megelőzi a lovakat, első sorban akkor, ha Isten népe csupán a külsőségekben megnyilvánuló spritualitást, hitet helyezi előtérbe

A nép az áldozatokkal akarta Isten haragját kiengesztelni. Azt gondolták, ez az útja annak, hogy sorsuk jóra forduljon. Tömegesen mentek a templomba áldozni Istennek. A próféta az áldozatok egész soráról beszél: égőáldozatról, véresáldozatról, illatáldozatról. Szimbolikus, külső cselekedettel próbálták kiengesztelni Istent, aki a tőle elfordult népet rabszolgasággal bűntette. Kövér és zsíros állatokat, a legegészségesebb jószágokat mutatták fel Istennek, a megbocsátás reményében.

Kemény beszéd, miszerint a templom látogatása nem kedves Istennek. Ő nem kívánja, hogy Jeruzsálem népe „megjelenjék Előtte”. Sem az áldozat, sem az imádság nem kedves már Istennek. A szöveg Isten orcájának a meglátásáról beszél, ami az ószövetségi kegyesek legfőbb vágya volt. Most azonban elutasítja Isten még az imádságot is! A kezek felemelése és kiterjesztése az imádság mozdulata volt. De Isten nem tekint kegyesen népére, hanem „eltakarja a szemét”, annak jeléül, hogy nem hallgatja meg az imádságot.

Amikor valaki a környezetünkben olyat tesz vagy mond, amivel nem tudunk egyet érteni, valami nagy badarságnak véljük, általában szimbólikusan a fejünkhöz kapunk, lehunyjuk szemünket, jelezvén, hogy nem akarunk tudomást venni a történtekről. Így tudom elképzelni Isten reakcióját is, a fejéhez kap, eltakarja szemét, nem akar tudomást venni a külsőségekről.

Ennek az az oka, hogy Jeruzsálem népe még az ítélet alatt sem tért meg bűneiből. Az imádkozók kezéhez kiontott vér tapad! Nem maga az istentiszteleti összejövetel, az áldozat és az imádság bűn, hanem az a képmutató és felszínes vallásosság, amely csak a templomban tiszteli Istent, a mindennapi életben azonban nem teljesíti az Ő akaratát.

Ha őszintén viszgáljuk személyes hitünket, mi is sok ponton elmondhatjuk, hogy a hitéletünk nem mentes a külsőségektől. Azért járok vasárnap templomba, mert az egész család részt vesz, s nekem is ott a helyem. Azért járok templomba, mert hétköznap alíg van időm utolérni magam a sok program miatt, legalább vasárnap töltsek egy kis időt Istennel. Hiszek Istenben, minden ünnepkor elmegyek templomba. Az ilyen, és ehhez hasonló kimondott állítások vagy ki nem mondott, de megnyilvánuló magatartásformák a külsőséges hitéletünkről beszélnek.

Amikor kezünkbe vesszük, olvassuk vagy hallgatjuk Isten Igéje mindig rámutat arra, hogy hitbeli életünk melyik területén kellene jobbítanunk. Mai alapigénk a bűnt célozza meg. Különösen a bűnbánati héten, amelynek a végén a Reformáció ünnepére megterített Úr asztala vár minden hívőt, komolyan el kellene gondolkodnunk Isten és embertársaink ellen elkövetett bűneink fölött. Helytelen lenne az Úr asztala előtt úgy megállni, hogy bűneink felől nem gondolkodtunk el, azokat meg nem bántunk, érettük nem kértünk bocsánatot, nem próbáltuk jóvá tenni. Ha ez nem történik meg, akkor templomlátogatásunk nem lesz kedves Isten előtt. Akkor mi is csak külsőségekben megnyilvánuló hitbeli életet élünk. Akkor valóban elejét veszi a szekér a lovaknak. Első lépés tehát ma mindannyiunk számára, mélyen befele tekinteni, bűneink felől gondolkodni és keresni annak a lehetőségét, hogy bocsánatot kapjunk és bűneinkből kigyógyuljunk.

A próféta, az igében tovább viszi a gondolatmenetet. Nem csak megtérésre és a bűnök megvallására hívja fel az ige a figyelmünket, hanem a hit gyakorlati, társadalmi megnyilvánulására is gondot fordít. A próféta a mindennapi élet tisztaságáért harcol: azért, hogy ne legyen többé elnyomás és erőszak, hanem érvényesüljön az igazság, az özvegyek és árvák joga. Ha Jeruzsálem nem akar egészen Sodoma és Gomora sorsára jutni, meg kell térnie bűneiből, és ezt gyakorlatban is bizonyítania kell. Ez az élet és megmaradás egyetlen útja.

Jeruzsálem népe úgy gondolta, hogy drága áldozati ajándékokkal kivásárolhatja önmagát a bűn terhe alól. Isten Igéje nem tűri az igazságtalan helyzeteket. Nem a külső cselekedetek, hanem a belső elhatározásból jövő cselekedetek az értékesek.

Az igében fellelhető igazságtalan helyzet jól megifyelhető a környezetünkben. A társadalom egy fajta „dzsungel törvénye” szerint rendeződik. Az erősek, a befolyásos emberek, a gazdagok érvényesülnek, míg a gyengék, szerény körülmények között élő emberek alulmaradnk.
„Pénz beszél, kutya ugat, karaván halad” – a befolyásos és gazdag ki tudja váltani a legdrágább gyógyszert is, befizethet vagy lefizethet embert és testületet, ahhoz, hogy előnyökhöz jusson, gondok nélkül iskoláztatja gyermekét, sőt a legnagyobb kényelmet póbálja biztosítani gyermeke számára: autó, kintlakás, nyaralás, zsebpénz. Ezzel szemben a kisnyugdíjas, özvegy vagy árva csak egyik napról a másikra él, néha alíg futja a számlák kifizetésére és a legszükségesebb gyógyszerek kiváltására, nem tud félre tenni, alíg marad valami év végére, kifizetni az egyházfentartói járulékot és szerény ajándékot vásárolni Karácsonyra.

Az ige aktivizálni akarja a hívő embert.

   Az alsóvárosi gyülekezet tagjai, akik két évvel ezelőtt, egyik nyári szerda délutáni szolgálatomkor jelen voltak a templomban, ismerhetik kedvenc történetemet, amely az igaz keresztyénségről beszél. A történet katonaságban zajlik. Sok helyen, amikor csak a főparancsnoknak kedve támadt, fölsorakoztatták a katonákat és különböző feladatokat végeztettek el velük. A mi történetünkben is fölsorakozva áll a katonasereg, majd a parancsnok azt mondja: “Minden szabó lépjen két lépést előre” Majd oda megy az elsőhöz és azt mondja: “Mivel maga szabó, legyen szíves az öltönyömről leesett gombot helyreigazítani.” Érkezik a meglepő válasz: “Az én nevem Szabó, de nem a foglalkozásom”.

Számtalanszor vagyunk mi is így keresztyénségünkkel. Név szerint, a keresztség miatt keresztyének vagyunk, de valóban nem ezzel foglalkozunk. Ha valóban keresztyének akarunk lenni, akkor ez kell elsődleges foglalkozásunk legyen. Emellett lehetünk orvosok, tanárok, szabók vagy lelkipásztorok, de az igazi foglalkozásunk, hivatásunk az lesz, hogy keresztyének vagyunk.

A mai ige, tehát arra hívta fel a figyelmünket, hogy hitéletünk legelső és legfontosabb mozzanata a bűnvallás. Ezt követően, a bűnre bocsánatot kapott hívő ember válasza következik, hálaadásból gykorlatba ülteti a hitét, jóra tanítja az erőszakoskodókat és keresi annak a lehetőségét, hogy cselekedetei hitéről beszéljenek.

Reklámok